Figyelem: a cikk archív, ezért elavult információkat tartalmazhat.

Lakossági riasztórendszer biztosítása

Kispest Önkormányzatának Várospolitikai és Városüzemeltetési Bizottsága pályázatot hirdet lakossági riasztórendszer biztosítására.

riasztorendszer 

A pályázat célja
Budapest XIX. kerület Kispesti Önkormányzat Képviselő-testületének Várospolitikai, Városüzemeltetési és Rendészeti Bizottsága pályázatot hirdet lakossági riasztórendszerekre azzal a céllal, hogy erőforrásaihoz mérten minden eszközzel segítse a Kispesten élők szubjektív biztonságérzetének javítását, illetve a tulajdoni elleni bűncselekmények visszaszorítását.

Bízunk abban, hogy az olyan preventív eszközök használata, mint egy kivonuló járőrszolgálattal kiegészített lakásriasztó rendszer, képes lehet eltántorítani a tulajdon elleni bűncselekmények lehetséges elkövetőit, vagy segíthet az elkövetők eredményes felderítésében és elfogásában.

Célunk, hogy Kispesten minden kerületben élőnek segítsünk a saját otthonának védelmében.

A pályázat tárgya
A pályázaton nyertes magánszemélyek az alábbi eszközöket kapják meg ingyenesen:
- 1 készlet Riasztóközpont + Ikon kezelő egység (a rendszer 32 zónáig bővíthető)
- 1 db Hang-fényjelző
- 2 db Mozgásérzékelő
- 1 db Nyitásérzékelő
- 1 db GSM kommunikátor (választható)

A fenti eszközöket a pályázati adatlapon feltüntetett telepítési címen, előzetes egyeztetés alapján az Önkormányzat partnerei ingyenesen kiépítik és telepítik, valamint a pályázót egyszeri oktatásban részesítik.

A támogatás igénybevételére jogosultak köre
A pályázaton részt vehet:
 - minden Kispesten élő, állandó, Kispesten bejelentett lakcímmel, vagy tartózkodási hellyel rendelkező magánszemély;
- minden olyan magánszemély, aki nem rendelkezik bejelentett kispesti állandó, vagy ideiglenes lakcímmel, de hitelt érdemlően igazolni tudja, hogy életvitelszerűen él a kerületben. (Albérlő esetén az albérlet alapját képező bérleti szerződés bemutatása);
- aki elfogadja a Pályázati Felhívásban szereplő feltételeket;
- aki elfogadja az önkormányzat partnerével kötendő szolgáltatási szerződésben szereplő feltételeket.

A pályázó kötelezettségei
A pályázat tárgyát képező riasztórendszer igénylése esetén a pályázónak a következő kötelezettségeket kell vállalnia:
-     A pályázó vállalja, hogy az Önkormányzat partnerével szerződéses kötelezettséget vállal a szolgáltatás legalább 24 havi igénybevételére.
-     A pályázó vállalja, hogy a havi, kedvezményes szolgáltatási díjat megfizeti. Az önkormányzat partnerei által biztosított havi bruttó távfelügyeleti szolgáltatási díjak:
     Alapdíj kapcsolt telefonvonalas átjelzés esetén, kivonuló szolgáltatással
     Kedvezményes havidíja (a pályázó által fizetendő): 3 700 Ft/hó/lakás
     VAGY
     Alapdíj GSM kommunikátoros átjelzés esetén, kivonuló szolgáltatással
     Kedvezményes havidíja (a pályázó által fizetendő): 4 950 Ft/hó/lakás

A pályázat benyújtása
A pályázatot egy eredeti példányban, lezárt borítékban, vagy e-mailben kérjük benyújtani 2017. szeptember 1-jétől 2019. augusztus 31-ig.

E-mail cím: rendeszet@hivatal.kispest.hu (Kispesti Rendészeti Központ)

A pályázatokat leadni az alábbi címen lehet:
Budapest Főváros XIX. kerület, Kispest Polgármesteri Hivatal
1195 Budapest, Városház tér 18-20., Ügyfélszolgálat
A borítékra csak annyit írjon: Lakossági Riasztórendszer Pályázat

A beadott pályázatnak tartalmaznia kell:
1 db pályázati adatlapot (ide kattintva letölthető .pdf formátumban)

A pályázat értékelése és elbírálása, egyéb fontos tudnivalók
A beérkezett pályázatokat folyamatosan, fő szabály szerint havonta értékeli és bírálja el egy 3 fős szakmai bizottság.
A szakmai értékelést követően a döntésről írásbeli tájékoztatást küldünk.

A pályázónak viselnie kell minden a pályázat elkészítésével és benyújtásával kapcsolatban felmerült költséget.

Az elutasított pályázatokat az önkormányzat nem őrzi meg, és nem küldi vissza.

A pályázaton nyertes magánszemélyekkel az önkormányzat partnere a döntést követő 30 napon belül szolgáltatási szerződést köt, és az eszközöket telepíti.

A pályázaton elnyerhető eszközökre az önkormányzat partnerei 12 hónapos jótállással bírnak. A pályázaton nyertes magánszemélyekhez telepített eszközök jótállásával kapcsolatos észrevételeket és kifogásokat az önkormányzat partnerei felé, a szolgáltatási szerződésben rögzített elérhetőségeken kell jelezni!

Az pályázattal kapcsolatban esetlegesen felmerülő egyéb kérdésekben a 3474-500/456 telefonszámon, illetve a rendeszet@hivatal.kispest.hu e-mail címen a Kispesti Rendészeti Központ kollégái készséggel adnak felvilágosítást.

Az önkormányzat fenntartja a jogot, hogy a pályázatot a fenti pályázati határidő lejárata előtt visszavonja!

Budapest, 2017. szeptember 1.

Lackner Csaba s.k.
elnök
Várospolitikai, Városüzemeltetési és Rendészeti Bizottság