VELÜNK TÖRTÉNT...  2016. május 25.      1,052
Figyelem: a cikk archív, ezért elavult információkat tartalmazhat.

VII. Országos Ifjúsági Honvédelmi és Rendvédelmi Verseny

Május 21-én rendezték meg a VII. Országos Ifjúsági Honvédelmi és Rendvédelmi Járőrversenyt hagyományos helyszínen, Káptalanfüreden 22 nevező csapat részvételével az ország minden részéből.

VII. Országos Ifjúsági Honvédelmi és Rendvédelmi Verseny
A képre kattintva galéria nyílik. (5 kép)

A nevező csapatok között négy kispesti volt. A verseny szervezője – annak alapítója – a kispesti Crimebox Bűnmegelőzési Országos Egyesület (Crimebox Club) volt.

A verseny rajt-cél helyszínét és a versenyzők, szervezők elhelyezése a kispesti üdülőtáborban történt, (melyet az Önkormányzat biztosított). A vetélkedés „járőr verseny, tájékozódás és időfutam” védnöke a Kispesti Önkormányzat volt, az okleveleket és díjakat polgármester úr (Gajda Péter biztosította). A táv 7 km volt, az állomások száma 5, és egy időfutam közzel (Alsóőrs- és a Csere helyi kilátó közt).

Az elméleti versenyt a Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata, az általános iskolások versenyzését Balatonalmádi Város Önkormányzata védnökölte és támogatta (oklevél, érem stb.).

A verseny előzménye a III. Crimebox – Kispesti Ifjúsági Honvédelmi Verseny volt, melyet a kispesti önkormányzat sportpályáján április 22-én rendezett meg a Crimebox Club, 14 csapat nevezésével. Állomások: erőnlét, tárgyfelismerés, gránátdobás, lövészet, elmélet voltak. A versenyről három általános (Ady, Bólyai, Kós) és két középiskolás csapat (Semmelweis, Ganz Ábrahám) jutott tovább a országos döntőbe. A kerületi versenyek nevezési díjmentesek voltak (önkormányzati támogatottság miatt), az egyéb költségeket és díjazást a Crimebox Club viselte. A külön érmek és oklevelek átadására ezen kívül még az iskolák évzáróján kerül sor.

A versenyen kiváló eredményt elért kispesti csapatok mind elismerésben részesültek, a Kispesti Önkormányzat különdíjait kapták), valamint kupa, érem, oklevél díjazásban részesültek az összetett verseny helyezettjei és az egyes állomások I-III helyezettjei. Különdíjat a versenyszervezők által kiemelt eredményt elért csapatok kaptak.

Kispesti csapatok közül a Semmelweis Ignác Egészségügyi Szakiskola, a Ganz Ábrahám Kéttannyelvű Szakképző Iskola, valamint a Bólyai Általános Iskola csapata kapott külön elismerést, érem, kupa, vagy tárgyi jutalmat. Az általános iskolák között a kispesti Bólyai János Iskola harmadik helyet szervezett gránátdobásban és az elméleti állomáson is, a középiskolák pedig az élbolyban végeztek, kiváló eredménnyel, így külön díjat kaptak.

A kispesti csapatok az önkormányzat különdíjait mind átvehették, melyet Kertész Csaba alpolgármester úr adott át e helyszínen.

Ősszel a kispesti tábor ad helyet (Önkormányzat támogatásával) a XIV. Országos Ifjúsági Honvédelmi Versenynek, mely két napos lesz és a HM fővédnökségével zajlik. Ez utóbbi versenyen a Kispesti Önkormányzat hosszú évek óta a járőrverseny rész védnöke.

Nán Jenő elnök, Crimebox Club