VELÜNK TÖRTÉNT...  2021. április 27.      876
Figyelem: a cikk archív, ezért elavult információkat tartalmazhat.

Monspart Saroltára emlékezünk

Monspart Sarolta türelemmel viselt, hosszan tartó súlyos betegséget követően 76 éves korában hunyt el. Az első magyar világbajnok tájfutó a magyar sport egyik kiemelkedő alakját 2020-ban a nemzet sportolói közé választottak.

monspart-sarolta

Aktív pályafutását követően az Országos Gyalogló Idősek Klubhálózatának megálmodója és létrehozója lett, aki 2019 tavaszán örömmel vette, hogy Kispesten is elindul a „Gyalogolj az egészségért, az életedért” program.

2019 márciusában a klubélettel kapcsolatos tudnivalókat és tennivalókat egy Alzheimer Café előadás keretében ismertette. Áprilisban már a gyalogló klub nyitórendezvényét – melynek a Wekerlei Szakmai Egység adott otthont – szakmai mentorként segítette.

Gyalogló Hírleveleiben a rendszeres mozgás szeretetére és örömére tanította az időseket. Szívesen osztotta meg jó tanácsait, melyek igazodtak az évszakokhoz.

2020. december 31. napján kelt hírlevelében az alábbiakról írt:„Remélem, 2021 nyarától minden megy majd a régi szokások szerint, gyalogolunk rendszeresen a klub tagjaival, esetenként akár hőségben is, az erdei fák árnyékában.

Találkozunk itt és ott, ellátogatunk a „közeli” klubokhoz egy-egy közeli gyaloglásra, meg az őszi klubvezetői konferencián. Akkor majd havonta írok HÍRLEVELET. S ha, hívtok örömmel jövök! Egészséget, apró örömöket, kis sikereket, nagy adag türelmet, covid- és maszkmentes, mielőbbi mindennapokat és 2021-es viszontlátást kívánok!”

Emlékét szeretettel és nagy tisztelettel megőrizzük. Hiányozni fog örökké kedves, határozott személyisége és szakmai barátsága.

Segítő Kéz Kispesti Gondozó Szolgálat