Aktuális híreink

Elkezdődött a faültetés
2024. március 26.
289
A következő három napban 150 fát ültetnek majd el a Közpark Kft. munkatársai, ebből az első ötvenet az itt élők javaslatára. Az ültetés a Pannónia út mentén kezdődött ma délelőtt.
Elkészült újabb három bérlakás felújítása
2024. március 26.
321
Befejeződött a „Lakhatási problémák komplex kezelése Kispesten” című projekt. Ennek eredményeképpen három kispesti, szociálisan rászoruló család költözhet húsvét után felújított önkormányzati bérlakásba.
Kánál Sándornét köszöntötték
2024. március 25.
125
Ternyák András alpolgármester köszöntötte a 90 éves Kánál Sándornét. 
Az Életfát ünnepelték
2024. március 24.
234
A megújulást, a telep élni akarását köszöntötték a wekerleiek a Kós Károly téri Életfát körülállva.
Eredményes volt a szűrőnap és programzáró
2024. március 23.
122
Eredményes szakmai napot, valamint sikeres programzárót tartott a Yamamato Rehabilitációs Intézetben Arák ellen, az emberért, a holnapért! Társadalmi Alapítvány.
Garázsvásár a Kertvárosban
2024. március 23.
316
Hagyományteremtő szándékkal, első alkalommal tartottak egész napos garázsvásárt Kispest Kertvárosi Közösség Egyesület szervezésében a Kertvárosban.
A víz világnapján
2024. március 22.
181
Hagyományosan az Eötvös iskola melletti bolgár Rodopei-ivókútnál és rózsakertben emlékezett a Szivárvány óvodásokkal közösen az önkormányzat a víz világnapján.
Megkezdődtek az aszfaltozások
2024. március 20.
263
A költségvetés elfogadása után folyamatosan végzik az utak javítását, aszfaltozását Kispest-szerte. 
A ’48-as forradalmat ünnepelte Kispest
2024. március 15.
330
Hagyományosan az 1911-ben állított Kossuth-szobor előtt tartotta március 15-i ünnepségét Kispest Önkormányzata. A programban az Obsitos Zenekar működött közre.
Nőnap virággal és mozgással
2024. március 08.
281
Reggeli virágosztással és délelőtti a Tichy mozgásos programmal köszöntötték a hölgyeket a nőnapon.
Kulturális intézmény lesz az egykori óvodából
2024. március 08.
330
A Nádasdy utcai Mese-Vár óvoda régi épületébe költözhet a Kispesti Helytörténeti Gyűjtemény. A műszaki felmérés már megkezdődött.
Fogadóóra a villamoson
2024. március 01.
385
Közös utazásra invitálta az 50-es villamosra a kispestieket Gajda Péter polgármester.
Nemsokára kezdődik a Nyugdíjasház energetikai felújítása
2024. március 01.
325
Március végén, április elején megkezdődhet, és 5–6 hónapig tarthat a József Attila utcai Nyugdíjasház teljes energetikai felújítása.
Eltemették Csukás Irén díszpolgárt
2024. február 28.
359
Ma kísérték utolsó útjára a Kispesti Új temetőben a 92 évesen elhunyt díszpolgárt.
Kiss Sándort köszöntötték
2024. február 28.
239
A 95 éves Kiss Sándort köszöntötte születésnapja alkalmából Varga Attila alpolgármester és Huszár Erzsébet idősügyi referens.
Szabad szemmel: a Fotókör új képei
2024. február 27.
296
A Horváth Péter Balázs Béla-díjas fotóművész vezette KMO Fotókör tizenegyedik kiállítása tekinthető meg áprilisig a KMO Előtér-galériájában.
A szakemberhiány ellenére hatékonyan működik a gyermekvédelmi jelzőrendszer
2024. február 27.
255
Erőn felül teljesítenek, helyenként szakemberhiánnyal, de hatékonynak működnek a kerületi gyermekvédelmi jelzőrendszerben résztvevő intézmények.
Átadták a Bursa Hungarica ösztöndíjakat
2024. február 26.
272
Idén 34 felsőoktatási intézményben tanuló, vagy tanulmányt kezdő kispesti, szociálisan rászoruló fiatal jelentkezett az önkormányzat által is támogatott ösztöndíjra.
A Kispestről elhurcolt áldozatokra emlékeztek
2024. február 26.
224
Az 1945-ben Kispestről a Szovjetunióba hurcolt politikai foglyokra és áldozatokra emlékeztek. 
Kórushangversennyel emlékeztek a karnagyra
2024. február 26.
148
Érzelmi hullámok címmel a Kispesti Vegyeskar – Gyöngyvirág Kórus és vendégei adtak kórushangversenyt Ifj. Somorjai József karnagy, zeneszerző emlékére szombaton KMO-ban.