HÍREK  2020. november 26.      1,239
Figyelem: a cikk archív, ezért elavult információkat tartalmazhat.

Köszöntötték Kispest új díszpolgárait

A képviselő-testület döntése alapján Kispest Díszpolgára kitüntetésben részesült 2020-ban Ertelné Csák Judit, a Kispesti Vass Lajos Általános iskola korábbi igazgatója, Dr. Zádori Magdolna korábbi tisztifőorvos és Dr. Jókai Oszkár korábbi országos tűzoltóparancsnok. Az elismeréseket szűk körben a Városháza dísztermében adták át ma délután.

Köszöntötték Kispest új díszpolgárait
A képre kattintva galéria nyílik. (8 kép)

Ebben az esztendőben szinte semmi sem úgy zajlik, mint azt korábban megszoktuk. Minden évben a kerület születésnapjához kapcsolódóan szoktuk megköszönni mindazok munkáját, akik kimagasló teljesítménye, közösségért végzett munkája, életvitele, valamennyiünk számára példaértékű. Amikor a képviselő-testület döntött arról, hogy kik kaphatnak majd Kispest Díszpolgára címet, nem sejtettük, hogy a díj átadására többszöri próbálkozásra is nehezen tudunk sort keríteni – mondta köszöntőjében Kispest polgármestere. Gajda Péter beszélt arról is, hogy bár ezen az ünnepségen a járványhelyzet miatt nem lehetnek jelen sem a hozzátartozók, sem a munkatársak, sem a tisztelők, sem pedig azok a kispestiek, akik büszkék a most kitüntetettekre, mégis úgy gondolta a város vezetése, hogy még ebben az évben személyesen is megköszönik a Kispestért, a kerületért végzett évtizedes munkájukat.

Gajda Péter ígéretet tett arra, hogy az első adandó alkalommal, amikor már újra közösen ünnepelhetünk, örömmel adja majd át ismét ezeket az elismeréseket is, valamint azokat – a Kispestért Díjat, a polgármesteri Dicsérő Oklevelet, az Együttnevelő Pedagógus Elismerő Oklevelet, a Kispest Gyermekeiért Elismerő Oklevél –, amelyek átadására a tavasszal szintén elmaradt ünnepi testületi ülésen és a Városünnepen nem kerülhetett sor.

A díszpolgári címmel együtt járó oklevelet, a kerület címerének rajzolatával díszített arany emlékgyűrűt és kitűzőt Kispest polgármestere, valamint Varga Attila és Vinczek György alpolgármesterek adták át.

Kispest Díszpolgárai 2020-ban:

Dr. Zádori Magdolna korábbi tisztifőorvos. „Nehéz olyan szakrendelőben dolgozót, háziorvost, közvetlen munkatársat, kollégát találni az elmúlt negyven évből a XVIII., a XIX. és a XX. kerületekben, akik, ha munkája során találkoztak Zádori doktornővel, ne szerették, tisztelték volna az egykori tisztifőorvost. Munkája során nem csak hivatalból ellenőrzött, hanem tanácsaival segítette az ellenőrzöttek munkáját is. Bárki, bármikor, bárhol kérte tanácsait, akár késő este, akár hétvégén, készséggel segített mindenkinek a takarítótól az igazgatókig. De szerették a fiatalok, akiket tanított élete során, így a Semmelweis középiskolásai is, akik lelkesen dicsérték a főorvos asszonyt. Gyakran tartott egészségügyi előadásokat, amelyek emlékezetesek és érdekfeszítőek voltak. Nem felejtette el sohasem az orvosi hivatását sem. Ha valaki egészségügyi problémájával fordult hozzá, megvizsgálta, és egyengette további útját is. Míg máshol rettegtek a tisztifőorvostól, itt Dr. Zádori Magdolna emberségesen, de következetesen végezte szakmai munkáját.”

Ertelné Csák Judit, a Kispesti Vass Lajos Általános iskola korábbi igazgatója „1979-ben kezdte el pedagógusi munkáját Pesterzsébeten, majd az 1982. szeptember 1-jén megnyitott Csokonai Vitéz Mihály Német Tagozatos Általános Iskola alapító tagjaként folytatta pedagógusi munkáját Kispesten. Először tanítóként, majd a magyar nyelv és irodalomszak elvégzése után tanárként dolgozott az iskolában. Tíz éven át több mint százfős gyermektáborokat vezetett hazánk különböző tájain. Nemzeti ünnepeinken iskolai ünnepségeket szervezett. Megszerettette tanítványaival az irodalmat, a zenét, a képzőművészetet. Rendszeresen bemutató órákat tartott a kerületi pedagógusoknak, és a Főváros Pedagógiai Intézet felkérésre fővárosi pedagógusoknak. Munkája elismeréseként 1989-ben Miniszteri Dicséretet kapott. Később elvégezte a német nyelvtanári szakot. A német nyelvet tanuló gyerekeknek autentikus környezetbe szervezett nyelvi táborokat. A német nyelv tanulása mellett megismertette a diákokat a környezetvédelemmel, a szelektív hulladékgyűjtéssel. Az iskola Pedagógiai Programjába beemelte a környezeti és egészségnevelést. 2002-ben Kispest képviselő-testülete a példaértékű iskolateremtő tevekénységéért Kispest Díjat adományozott számára. Munkája nyomán a kerület lakótelepi iskolájából a kerület egyik legjobb, leggazdagabb profilú intézményét hozta létre. Számos nyertes iskolai pályázat kötődik a nevéhez, közel 100 millió forintot nyert az évek alatt. Pedagógusi és intézményvezetői hitvallása, hogy az iskola alapfaladata a felzárkóztatás és az esélyegyenlőség biztosítása, meghatározó pedagógiai tevékenységében. 2009-ben elnyerte az „Esélyteremtő pedagógus „címmel járó Teleki Blanka díjat. A felzárkóztatás mellett a tehetséggondozás is kiemelt szerepet kap nevelő-oktató munkájában. Az intézményben kiemelkedő nevelő-oktató munka folyik az idegen nyelv, a testnevelés és az élménypedagógiai/drámapedagógia területén. Folyamat-tanácsadóként több budapesti és vidéki iskolát szakmailag segített európai innovációk megvalósításában. Öröm számára, hogy szakértelmével, munkájával több ezer tanuló korszerű tanításához hozzájárulhat. Gyerekekkel, szülőkkel, kollégákkal mindig türelmes, nyílt és őszinte. Szívvel-lélekkel dolgozik, ösztönzi a pedagógusokat az önképzésre, az új pedagógusi módszerek megismerésére, és támogatja részvételüket az életpályamodellben. Kiemelkedő és másoknak is példamutató azon törekvése és munkája, melyet az élménypedagógusi területen végez. A gyermekeket és a pedagógusokat ösztönzi, motiválja. A sikeres életen át tartó tanuláshoz és a boldog felnőtté váláshoz szükséges kitartást, elfogadást kívánja megalapozni. Iskolája az országban elsőként elnyerte a „Mosolygós iskola” címet. Ennek szellemében vezette az intézményt 18 éven át. 2020 nyarán nyugállományba vonult.

Dr. Jókai Oszkár korábbi országos tűzoltóparancsnok, "a Magyar Tűzoltó Szövetség újkori időszakának második elnöke, 1942. szeptember 25-én, Kispesten született. Az érettségit követően a VIII. kerületi Tűzoltó-parancsnokságra szerelt fel vonulós tűzoltónak, és összesen három évtizeden keresztül dolgozott különböző beosztásokban, mielőtt 1990-ben, már kerületi parancsnokként, sikeresen pályázta meg az országos tűzoltóparancsnoki pozíciót. A Nemzetközi Tűzoltó Szövetség (CTIF) alelnöke volt 1991–1999 között, a szervezetben végzett munkája miatt pedig 1999-ben tiszteletbeli alelnökké választották. A Magyar Tűzoltó Szövetség elnöki posztján 1992-ben, egy meglehetősen nehéz időszakban váltotta Csereklei Lászlót. 1993. július 1-jén került nyugállományba országos tűzoltóparancsnokként. Dr. Jókai Oszkár 1997-től vállalkozóként, 2009-től tűzvizsgálati szakértőként, 2010-től pedig igazságügyi szakértőként dolgozott tovább. Volt Kispest tűzoltóparancsnoka is, most nyugdíjas. Aktív közéleti életet él ma is, könyvet ír és rendszeresen publikál."