HÍREK  2020. szeptember 21.      1,154
Figyelem: a cikk archív, ezért elavult információkat tartalmazhat.

Új helyen nyílik a kispesti Civilek Háza

November végére új otthonukba, a Templom tér 8.-ba költözhetnek a Kispesti Véradók Egyesülete, a Kispesti Nyugdíjasok Szociális és Érdekvédelmi Egyesülete (KINYE) és a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) Kispesti Szervezete tagjai. A Civilek Házát közel 26 millió forintért újíttatja fel az önkormányzat.

Új helyen nyílik a kispesti Civilek Háza
A képre kattintva galéria nyílik. (10 kép)

Bármilyen furcsán is hangzik, de a kerület idén megkezdett nagy egészségügyi fejlesztése részeként kerül most sor a három legnagyobb civilszervezet átköltöztetésére korábbi helyükről a Csokonai utcából. Mivel a Kispesti Egészségügyi Intézet földszintjén hamarosan egy korszerű radiológiai diagnosztikai labort (CT és MR) alakítanak ki, és a korábban itt dolgozó házi gyermekorvosok pedig nemsokára a Csokonai utcában kapnak majd véglegesen felújított és korszerű rendelőket, így a civileknek új helyet kellett keresni. Ezért esett a választás az évek óta nem használt, korábban a FŐKEFE Zrt. által bérelt mintegy 160 négyzetméteres ingatlanra a Templom tér sarkán, amelyet mintegy 26 millió forintból tesz igazi közösségi térré az önkormányzat – tudtuk meg Gajda Péter polgármestertől azon a bejáráson, amelyen dr. Vitál Márton, jegyzőt helyettesítő aljegyzővel, valamint Kertész Csaba, Varga Attila és Vinczek György alpolgármesterekkel együtt megnézték a megkezdett építkezést.

Horváth Gyula, a beruházást végző Kispest Kft. vezetője elmondta, hogy az épület átépítésének tervei már júniusban elkészültek, amely tervezésbe bevonták az ide költöző civilszervezetek tagjait is, így közösen alakították ki azt a három irodahelyiséget, amelyeket használnak majd. A három különálló irodán kívül egy 70 négyzetméteres nagyterem is a civilek rendelkezésére áll majd. Az idők folyamán teljesen rossz műszaki állapotúvá vált épületben a felújítás során kicserélték az aljzatot, a nyílászárókat, a teljes gépészetet, az elektromos hálózatot, és közfalak kivételével tágasabbá tették az épületet. A szintén 160 négyzetmétere kert és udvarrész felújítását, az építkezés befejezésével a Közpark Kft. végzi. A Civilek Háza teljesen akadálymentes intézmény lesz – tette hozzá Horváth Gyula.