HÍREK  2020. augusztus 29.      916
Figyelem: a cikk archív, ezért elavult információkat tartalmazhat.

Klubként működik tovább az öngondoskodási program

Klubként folytatódik a Szent Erzsébet Karitász Központ tavaly befejeződött „Akarom tovább” programja. A klubot az önkormányzattal közösen működteti és támogatja a Szent Erzsébet Karitász. A klubtag családok a Forrásházban rendezett mai nyitórendezvényen vehették át a beiskolázási támogatást.  

Klubként működik tovább az öngondoskodási program
A képre kattintva galéria nyílik. (27 kép)

A megjelenteket és a családokat köszöntő Varga Attila alpolgármester arról beszélt, örül, hogy a Karitász Kispestre hozta ezt a programját és itt is tartotta, hiszen így a rászoruló kispesti családok részesek lehettek ennek az életüket segítő hasznos programnak. Elmondta, Az önkormányzat jó szívvel segítette a programot és támogatja a folytatást, a klub működését is: helyet biztosít, élő kapcsolatokkal, a Szociális Szolgáltató Centrum munkatársainak szakértelmével segít, a klubtag családok számára pedig 15 ezer forint iskolatámogatást is nyújt a szociális irodán keresztül.  

Szigetvári Györgyné, Rozika a Nagyboldogasszony Főplébánia Karitász csoportjának vezetője a klub előéletét, az „Akarom” program kispesti történetét mesélte el. 2015-ben 50 családdal indult, amelyből 49 végezte el az életvezetési tanácsadásra, családgondozásra, takarékoskodásra-gazdálkodásra épülő modellprogramot, amelyben anyagi támogatást is kaptak a családok. A program célja az volt, hogy segítsék a családokat az öngondoskodásban, szociális helyzetük javításában: tanácsokat kaptak, háztartási naplót is vezettek, így szembesültek a saját jövedelmi forrásaikkal és kiadásaikkal. Azok a családok vettek részt benne, akik akartak is tenni azért, hogy életükben, szociális helyzetükben pozitív változások következzenek be. A következő fejezet, az „Akarom tovább” program 2018-ban rajtolt, az „Akarom” programban is eredményesen részt vett 35 családdal. Ebben a szakaszban kevesebb anyagi támogatást kaptak a családok. A program részét képezte a családgondozás, ösztönzés a tudatos háztartásvezetésre és a takarékoskodásra, és tartottak ismeretterjesztő foglalkozásokat is. Ez a program 2019-ben zárult, a családok megismerkedtek egymással, összebarátkoztak, és jelezték, szeretnének együtt maradni, egymást támogatva javítani az életükön. A Karitász is úgy látta, hogy egyes családok a program segítségével már stabilizálták helyzetüket, másokat viszont tovább kell kísérni, segíteni. Ezért döntöttek úgy, hogy a program végeztével klubformában működnek tovább. A klub célja: a közösség megtartása, megerősítése, a rászorulók segítése, hogy gazdasági helyzetük megerősödjön. Az „Akarom tovább” programban végzett 31 családból 24 fogadta el a meghívást a klubba, amelyet az önkormányzattal közösen működtet és támogat a Szent Erzsébet Karitász – mondta el a kispesti Karitász vezetője.

Az első klubprogram fontos részét képezte a családokat segítő beiskolázási támogatások és ajándékok átadása. Minden gyerek 5-5 ezer forintos beiskolázási támogatást kapott a Karitásztól, az alsósok pedig füzetcsomagot az önkormányzattól. Az ajándékokat Varga Attila és Csorba Gábor, a Szent Erzsébet Karitász Központ igazgatójától vehették át a gyerekek. Csorba Gábor lapunknak elmondta, a Karitász öngondoskodási és beiskolázási programja több mint 15 éves múltra tekint vissza.  Az egyházmegye mindegyik olyan településén, ahol működik Karitász, minden évben támogatja a beiskolázást, mintegy 400-500 család kap támogatást. Az öngondoskodás más plébániákon is működik, de Kispesten a legjobban, itt van a legnagyobb múltja.