HÍREK  2020. augusztus 19.      980
Figyelem: a cikk archív, ezért elavult információkat tartalmazhat.

Bezárták a tábort a Kispesti Kóficok

Véget ért az idei Kispesti Kóficok Kerületi Napközis Tábor. A június 29-től augusztus 19-ig szervezett térítésmentes napközis táborban hetente általában 100-120 kispesti gyerek tölthette tartalmasan a szünidőt. A szervezésre a tavalyi 10 millió forint helyett idén csaknem 15 millió forintot különített el az önkormányzat, így megemelt tiszteletdíjat kaphattak munkájukért az itt dolgozók.

Bezárták a tábort a Kispesti Kóficok
A képre kattintva galéria nyílik. (18 kép)

Különleges körülmények között, szigorúbb feltételek mellett szerveződött az idei tábor, hiszen alig múlt el a veszélyhelyzet és indult újra az élet a járványveszély után Kispesten, máris kezdődött a tábor az Eötvös iskolában. Nem lehetett tudni sok mindent, csak azt, hogy a gyerekek már nagyon várták, hogy ismét találkozzanak iskolatársaikkal, barátaikkal, kiszabadulhassanak, mert nehezen viselték már a bezártságot, hiányoztak a megszokott közösségek – mondta Vinczek György alpolgármester a táborzáró ünnepségen az Eötvös iskola tornatermében. Az alpolgármester arról is beszélt a gyerekeknek, hogy az előttük álló tanév is sok-sok bizonytalansággal kezdődik, hiszen jelenleg még mindenki „normális” oktatásra készül, ám nem lehet tudni, mikor alakul úgy a járványhelyzet, hogy ismét szükség lesz a távoktatásra.

Kiss-Szitár Orsolya, a Wekerlei Kultúrház és Könyvtár Művelődési Ház művelődésszervezője a táborzárón hosszan sorolta azokat a segítőket, akiknek jár a köszönet a tábor sikeréért végzett munkáért: többek között a Humánszolgáltatási és Szociális Irodának a rendszeres üdítő szállítmányokért, a Gazdasági Ellátó Szervezet (GESZ) munkatársainak, akik mindenre kiterjedő gondossággal készítették elő a tábori étkeztetést, a WKK munkatársainak az előkészítő és szervező munkáért, Brösztl Évának a gazdasági ügyek intézéséért, a Közpark Kft.-nek a készséges segítségért a szállításokban és a tábori párakapu felállításáért, a Vaműsz munkatársainak az előkészítő munkákért (az összes padot rendbe hozták, javításokat végeztek az udvaron), illetve a tábor ideje alatt végzett karbantartásokért az iskola épületében.

Külön szólt a köszönet a tábor pedagógusainak és technikai dolgozóinak. A napközis tábor zavartalan működését egy jól összeszokott, tapasztalt pedagógusokból, konyhás és takarító nénikből, kulturális és sportszakemberekből álló csapat készítette elő és bonyolította le idén is: 13 pedagógus, táborvezető és szabadidő-szervező biztosította a gyerekek felügyeletét, foglalkoztatását. A tanároknak is köszönte a rengeteg kreatív ötletet, a foglalkozásokat, a rugalmasságértot, hogy az új feltételek és kihívások mellett is, mint például az ebédeltetés, meg hogy nem lehetett utazni, és hogy nem lehetett uszodába járni, ugyanazzal a lelkesedéssel, a gyerekek iránti szeretettel, szakértelemmel végezték a munkájukat. De köszönet járt a kerületi Védőnői Szolgálatnak, hiszen minden héten 3 védőnő ügyelte a gyerekek egészségét. Szerencsére semmilyen nagyobb probléma, baleset nem történt a tábor ideje alatt. Sokat segítettek a közösségi szolgálatos diákok és a gyakorlaton lévő hallgatók, valamint az a 12 középiskolás is, akik itt dolgoztak a 8 hét alatt.

Kiss-Szitár Orsolya név szerint is megköszönte a munkáját Sasvári Mária kézművesnek, az Abacusan Stúdió Robotikának, Geröly Tamásnak, a Képzőművészeti Egyetem hallgatóinak (Farkas Aliz, Nyíri Orsolya, Zarándy Lilla) az önbizalom-növelő rajzos foglalkozásokért, Oláh Lászlónak a Kispest SE Pingpong szakosztályvezetőjének, a Mágnes Színház, a VonzArt Tánc Stúdió, az ETUDE Dance Stúdió tagjainak, a Kispesti Rendőrkapitányság, valamint a KMO munkatársainak.

Pedagógusok közül kiemelte azokat, akik több héten át dolgoztak a táborban. Külön említette Nachtmann Renátát, aki táborvezető is volt, Nagy Balázst (6-6 hét), Büki Katalint, aki szintén volt táborvezető is, Nagyházi Renáta, Fejes Mónika (5-5 hét), Dékán Zsuzsa és Nagy Gabriella szabadidő szervezőket (4-4 hét).

Nélkülözhetetlen munkájukért köszönet járt Kerekes György gondnok-karbantartónak, Farkas Niki takarítónak és Végh Mónika takarító-konyhásnak (8-8 hét), a 3 tábori titkárnak, Curkán Barbarának, Pákozdi Krisztinának és Tőke Ildikónak, valamint a harmadik táborvezetőnek, Zentai Ritának. Végül megköszönték Dufek Jánosnak, az Eötvös iskola igazgatójának a türelmét és munkáját, aki helyet adott és gondoskodott a 2020-as Kóficokról!

A táborzárón Kéri György, az első magyar skótdudás arról is beszélt a gyerekeknek, hogy miként kapcsolódik a magyar történelem, augusztus 20. a skótok történelméhez, majd rövid műsorral kedveskedett a kóficoknak.

Az eseményen részt vett Kertész Csaba és Varga Attila alpolgármester, illetve Teknős Ferenc önkormányzati képviselő is.