HÍREK  2019. szeptember 15.      927
Figyelem: a cikk archív, ezért elavult információkat tartalmazhat.

Megnyílt az Ars Sacra Fesztivál

A Kispesti Helikon Kulturális Egyesület művészeinek kiállításával és a Wesley Károly Kórus koncertjével a Nyitott Templomok Napján kezdődött a kispesti Ars Sacra Fesztivál a Magyar Evangéliumi Testvérközösség Méltóság Napja Templomában, szombaton. A kiállítást szeptember 20-ig tekinthetik meg az érdeklődők.

 

Megnyílt az Ars Sacra Fesztivál
A képre kattintva galéria nyílik. (16 kép)

Köszöntőjében Iványi Miklós lelkész elmondta, a mostani már az 5. alkalom, amit a Helikon egyesülettel közösen tartanak. Az idei XIII. fesztivál mottójára utalva – „Legyetek mindnyájan egy” (Jn. 17.21.) – arról beszélt, mit jelent az egység, kivel és milyen irányzattal lehet egységet vállalni. A kispesti gyülekezet lelkésze külön méltatta a napokban elhunyt Rajk László építész emberségét.

Vinczek György alpolgármester a közösségben való gondolkodás fontosságáról beszélt, hangsúlyozva, hogy nagy szükség van erre a művészeti programra Kispesten.

A kispesti díszpolgár, Bálint György kertészmérnök (Bálint gazda) a klímaváltozásról és az emberiség jövőjéről szóló gondolatait osztotta meg a hallgatósággal.

Az alkotásokat Skoda Éva festőművész, a Helikon egyesület elnöke ajánlotta a közönség figyelmébe. Elmondta, minden művész számára szellemi utazás készülni erre a kiállításra.

A program a Wesley Károly Kórus koncertjével zárult, a Magyar Evangéliumi Testvérközösség énekkara öt dalt adott elő.