HÍREK  2018. június 22.      1,323
Figyelem: a cikk archív, ezért elavult információkat tartalmazhat.

Megkezdődött a Wekerlei Nyári Szabadegyetem

Elrajtolt a Wekerletelep jövőjével foglalkozó négynapos előadás- és tanácskozássorozat, a Wekerlei Nyári Szabadegyetem. A rendezvényt – amelynek Dr. Hiller István és Burány Sándor országgyűlési képviselők a fővédnökei – a Magyar Kollégium Kulturális Egyesület szervezte, együttműködve a Wekerlei Társaskörrel, a Wekerlei Kultúrház és Könyvtárral, valamint az Átalakuló Wekerlével. A szabadegyetemet Kispest Önkormányzata, a Nemzeti Kulturális Alap, a Munkás Szent József Közösségi Ház és a Shetland U.K. Nyelviskola támogatja. 

Megkezdődött a Wekerlei Nyári Szabadegyetem
A képre kattintva galéria nyílik. (28 kép)

Az Erkel iskola kórusának előadásában elhangzott Wekerle-induló után Burány Sándor köszöntötte a rendezvényt. Kispest országgyűlési képviselője a helyi közösség szerepének fontosságát hangsúlyozta: a világ jobbításáért, a szűkebb környezetért mindennap lehet tenni valamit, Wekerlének erős közössége van, amely számára a tradíciók őrzése mellett az építészeti örökség védelme is fontos – fogalmazott. Azt kívánta, hogy ez a közösség a következő 110 évre is tartsa meg ezt a jó szokását.

Kispest polgármestere – utalva az összefogásra – kitért a helyiekkel elvégzett fejlesztésekre, és azt mondta, ez a rendezvény is bizonyítja, hogy Wekerletelep nem csupán az épített örökségről szól, hanem a közösségről. Itt mindig történik valami, az itteniek sok-sok programot szerveznek minden évben. Arról is beszélt Gajda Péter, hogy szándékai szerint az önkormányzat a következő években is támogatja majd a hasonló wekerlei rendezvényeket.

Nagy Tamás lokálpatrióta helytörténeti visszatekintése kitért a telep építésének kezdetéig eltelt évezred töredékesen ismert történéseire, majd a telep keletkezésének és építésének időszakára. Wekerle Sándor életművének jelentős állomása a róla elnevezett kertváros – fogalmazott. Beszélt arról is, hogy az 1970-es években a telep „ledózerolásának” ötlete is felmerült, ez hívta életre azt a társadalmi mozgást, amely az új társaskör megalakulásához vezetett. A jelen jobbítását, a jövő kutatását szolgálja a szabadegyetem – mondta a Wekerlei Társaskör korábbi elnöke.

Dr. Nagy Gergely építész úgy fogalmazott, hogy Wekerletelepben meg lehetett látni a csodát, a telep építése példamutató vállalkozás volt a világ számára, hiszen ez volt az első és egyetlen állami építésű kertváros. Arról is beszélt, hogy nem az épített környezet határozza meg a telep jövőjét, hanem az, hogy a közösség hogyan tudja élhetővé tenni ezt a környezetet. Ez a tanácskozás is Wekerletelep jövőképéről, megújulásáról szól.

Köszöntötte a megjelenteket a Wewyn Garden Cityből érkezett Tony Scottowe is, majd az építészet-műemlékvédelem műhelyt vezető Somlói Judit, az Átalakuló Wekerle műhelyt vezető Kovács Bence, az értékközvetítés műhelyt vezető Kis-Szitás Orsolya és a közösségfejlesztés műhelyt vezető Péterfi Ferenc mutatta be a műhelyek programjait.

Elindultak a séták is: „Kós Károly és a Fiatalok” – Nagy Attilával, „Wekerle Sándor és a Wekerletelep” – Seregi Zsuzsával, „Wekerlei telepesek” – Vili Tamással és „The 110 years old garden city of Budapest” – Szabados Borbálával. Megnyílt Toldy Miklós és Toldy Gábor fotókiállítása a Wekerlei Kultúrházban, este 9 órától pedig a szabadtéri moziban Somogyvári Rudolf „Telepesek a Wekerlén” című dokumentumfilmje valamint a 2008. évi Wekerle Centenárium alkalmából helyi művészekkel bemutatott „István, a király” című előadás filmváltozata várta az érdeklődőket. A szabadegyetem péntektől plenáris előadásokkal, műhelybeszélgetésekkel folytatódik, vasárnap fogadják el a zárónyilatkozatot.

Program