HÍREK  2017. november 29.      9,947
Figyelem: a cikk archív, ezért elavult információkat tartalmazhat.

A kávéház jobb mint otthon

Egy letűnt korszakot, az éttermi és kávéházi kultúra világát idézi meg a Helytörténeti Gyűjtemény új kamarakiállítása. Mihály Gyula kollekciójának bemutatása a Gyűjtők és gyűjtemények sorozat hatodik állomása. Január 30-ig tekinthetik meg az érdeklődők.

A kávéház jobb mint otthon
A képre kattintva galéria nyílik. (16 kép)

„A kávéház jobb mint otthon” – jelmondat az 1890-es években népszerű mondás volt Pesten. A kávéházak – a színházakhoz hasonlóan – a polgári életmód intézményei voltak, rendszeres látogatásuk hozzátartozott a nagyvárosias létformához. A magyarországi kávéházak azt jelentették idehaza, mint az irodalmi szalonok Párizsban. Írók és művészek találkoztak itt, szerkesztőségek napi munkahelye is volt gyakorta. Kiváló művek születtek a pesti kávéházak atmoszférájában.

Köszöntőjében Siklós Zsuzsanna gyűjteményvezető arra a Helytörténeti Gyűjtemény állandó kiállításában látható fényképre is felhívta a közönség figyelmét, amelyen a bezárás előtti kispesti New York kávéház asztaltársasága látható 1930. augusztus 30-án. Ekkor ünnepelték a frissen kinevezett főügyészt, dr. farkas Mihályt. A Wesselényi utca-Üllői út sarkán működött kávéházból 1934-ben bőrraktár lett.

A kiállítást megnyitó Szalai András építész, művészettörténész arról beszélt, hogy Mihály Gyula gyűjteménye sűrítetten mutat be egy letűnt kort, a tárgyak emlékeztetnek rá, hogy valaha voltak kávéházak: az 1830-as években mintegy 40, a XX. század elején már 500, majd a megszűnés előtti fénykorban csaknem 1000. A kávéházi kultúra virágkora a millenniumtól az 1930-as évek végéig tartott, aztán 1945 után már nem voltak kávéházak Magyarországon. Úgy fogalmazott, hogy Mihály Gyula értékmentő tevékenységet végez, ezekhez a tárgyakhoz egyre nehezebb hozzájutni, és ezekkel a tárgyakkal egy kultúra is eltűnt, a kávéház jobb modorra is kényszerítette a vendégeket.   

A Gyűjtők és gyűjtemények kiállítássorozat minden alkalommal egy-egy különleges kollekciót mutat be. A kávéházi tárgyi világot megelőzően bemutatkozott már a gyűjteményben a körmöcbányai  majolika gyár,  láthatott közönség a Singer varrógépeket és klónjaikat, gramofonokat és lemezjátszókat, megismerhették az érdeklődők a magyar porcelángyártás figuráit és tervezőit, illetve Jópár kerék pár címmel (a Nagy Balogh János Kiállítóteremben) a magyar kerékpárgyűjtők legérdekesebb darabjait.