HÍREK  2017. november 28.      1,476
Figyelem: a cikk archív, ezért elavult információkat tartalmazhat.

Felavatták a megújult Hársfa óvodát

Saját erőből teljesen felújíttatta a 35 éves Hársfa óvodát az önkormányzat: 180 millió forintba került a korszerűsítés, amely négy hónapig tartott. Kispest polgármestere óvodásokkal együtt ma délelőtt avatta fel az intézményt. A kerületi óvodák vezetői és a szakiroda munkatársai mellett Kránitz Krisztián, a felújítást koordináló VAMŰSZ igazgatója, Vinczek György alpolgármester, valamint Bogó Józsefné, Dódity Gabriella, Teknős Ferenc és Lazányi Ferenc önkormányzati képviselők is jelen voltak az átadón.

Felavatták a megújult Hársfa óvodát
A képre kattintva galéria nyílik. (21 kép)

Az óvoda csoportjaiból összeállított kisgyerekcsapat műsora után Béres Zoltánné óvodavezető köszönte meg a polgármesternek, az önkormányzatnak a VAMŰSZ-nek és a vállalkozónak a felújítást, a szülőknek a türelmet, kollégáinak és a munkálatok idejére az ovisokat befogadó intézmények vezetőinek a segítséget. Büszkék vagyunk rá, hogy ebben az óvodában dolgozhatunk – jelentette ki.

Elérkezett az ideje a hasonló korú óvodák, bölcsődék korszerűsítésének. Uniós és állami támogatás híján saját forrásból, hitelfelvétellel kell megtennünk. Idén és az elkövetkező két évben összesen 1,5 milliárd forintot költünk intézményi felújításokra. Ebből az összegből terveink szerint minden problémát meg tudunk oldani – fogalmazott köszöntőjében Kispest polgármestere. Gajda Péter elmondta, a 35 éves Hársfa óvoda külső-belső rekonstrukciójára saját forrásból 180 millió forintot fordított az önkormányzat, példamutató összefogás eredményeként szinte új óvoda épült az összegből. A polgármester megígérte, a munka a következő években is folytatódik: a Hársfában eszközbeszerzésekkel, más óvodákban kisebb-nagyobb fejlesztésekkel.

A beruházást felügyelő VAMŰSZ igazgatójától megtudtuk, az egyik legnagyobb intézményi rekonstrukció zajlott idén az Eötvös utcai Hársfa óvodában: az udvartól a padlásig teljesen megújult a több mint 400 négyzetméteres, hat csoportban 120 kisgyereket foglalkoztató intézmény. Az óvodában szinte teljesen új lett az udvari térburkolat, elkészült a beépített öntözőrendszer. Megújult a teljes víz- és csatornahálózat, a fűtés- és világításrendszer, hőszigetelték a lapos tetőt, újak lettek a vizesblokkok és a belső burkolatok. A csoportszobák elé árnyékoló került, a mosókonyhában kicserélték a mosógépeket, a konyhába pedig új villanysütőt, kondérmelegítőt, nagykonyhai mosogatógépet vettek, az óvoda bejáratához pedig kerékpártároló is készült. Csak a belső nyílászárók maradtak a régiek, amelyek felújítás után visszakerültek a helyükre.