HÍREK  2016. június 23.      1,709
Figyelem: a cikk archív, ezért elavult információkat tartalmazhat.

A kispestiek egészségéért dolgoznak

A megszokottnál egy kicsit korábban tartották meg a hagyományos Semmelweis-napot a Kispesti Egészségügyi Intézetben. Ez alkalommal is ketten vehették át az önkormányzat dicsérő oklevelét és jutalmát a kispestiek egészségéért végzett kiemelkedő munkájuk elismeréseként. Bár az ünnepre való tekintettel nem esett szó az egészségügyet szorongató napi problémákról, az idei Semmelweis napot beárnyékolta az a bizonytalanság, amely az egészségügyben dolgozók kormányzati béremelését kíséri.

A kispestiek egészségéért dolgoznak
A képre kattintva galéria nyílik. (22 kép)

Minden évben július 1-je közelében tartják az egészségügyben dolgozók napját, a Semmelweis-napot, amelyen az „anyák megmentőjére”, Semmelweis Ignácra is emlékeznek. Dr. Vargha Péter, a Kispesti Egészségügyi Intézet főigazgató-főorvosa most is köszöntötte az ünnepségen résztvevőket, az intézetben dolgozó orvosokat, szakdolgozókat és munkatársakat. Örömmel jelentette be, hogy az intézmény gazdálkodása az önkormányzat segítségével rendeződik, folyamatos a műszerbeszerzés, így hamarosan megérkezhet az az UH-készülék, amelyet már oly régen várnak, és elképzelhető, hogy az intézmény béren kívüli juttatást is ki tud majd gazdálkodni dolgozóinak.

A főigazgatói köszöntő után, a hagyományoknak megfelelően az intézet legutóbb kinevezett főorvosa, idén dr. Besnyő Márta tartotta az ünnepi beszédet, amelyben színes képekkel mutatta be Semmelweis életének és munkásságának legfontosabb állomásait.

Az önkormányzat nevében köszönő szavakat megfogalmazó Vinczek György alpolgármester arról beszélt, hogy „sikerre vágyó” nép a miénk, amely sikereket, legyenek azok a tudományé, a sporté, büszkén, közösen szeret átélni. Beszédében az alpolgármester sem hallgatta el, hogy a kormány béremelési javaslataiból idén bizony kimaradtak az önkormányzatnál dolgozó köztisztviselők, valamint az egészségügyi bérrendezésből a védőnők.

Az elhangzott beszédek után a város nevében Vinczek György és Kertész Csaba alpolgármesterek és Szujkó Szilvia, a Kulturális, Oktatási, Sport, Ifjúsági és Egészségügyi Bizottság elnöke a kispestiek egészségéért végzett kiemelkedő munkájuk elismeréseként átadták az önkormányzat dicsérő oklevelét és jutalmát Dr. Porpáczi Éva gyermekorvosnak és Lukácsi-Halász Ilona vezető asszisztensnek.

Ezen kívül a helyi Közalkalmazotti Tanácstól 10 dolgozó (orvos, takarító, asszisztens, informatikus, gépkocsivezető) vehetett át jutalmat, összesen százezer forint értékben, valamint a dolgozók szavazatai alapján az intézmény idén a Sebészeti osztály munkatársait jutalmazta tortával.