HÍREK  2023. január 09.      445
Figyelem: a cikk archív, ezért elavult információkat tartalmazhat.

Hetvennyolc éve értek véget Kispesten a II. világháború harcai

A II. világháború kispesti harcainak befejezésére emlékeztek ma a Városház téren álló emlékműnél.

Hetvennyolc éve értek véget Kispesten a II. világháború harcai
A képre kattintva galéria nyílik. (7 kép)

Kispest polgármestere arról beszélt, talán most a szomszédban dúló háború miatt még inkább fontos emlékezni a 78 évvel ezelőtti január 9-re, és felhívni a figyelmet a háború borzalmaira és értelmetlenségére. Ki kell jelenteni, mindegy, hogy keletről vagy nyugatról jön az agresszió, minden demokratának fel kell emelnie a szavát ellene – hangsúlyozta Gajda Péter.

Az akkor még önálló város életében bekövetkezett fontos eseményt a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Országos Szövetségének (MEASZ) kispesti szervezetét képviselő Szonderik Gyula idézte fel, aki gyerekként élte meg a napot, amikor előjöhettek a bunkerből. „Azt hiszem az volt a legfontosabb, hogy csönd volt, nem dübörgött semmi” – emlékezett. Elmondta azt is, hogy akkor a Városház téren 31 olyan katonát temettek el, akik a Kispesten vívott harcokban vesztették az életüket.

A megemlékezés zárásaként koszorút helyezett el az emlékműnél Hanti Vilmos és Szonderik Gyula a MEASZ, Losó Györgyné a Romák Felzárkóztatásáért Egyesület nevében. Az önkormányzat képviseletében Gajda Péter polgármester, Kertész Csaba és Varga Attila alpolgármesterek, valamint Teknős Ferenc és Domokos Gábor önkormányzati képviselők koszorúztak és hajtottak fejet.

Az emlékmű elődjét Tildy Zoltán köztársasági elnök avatta fel 1947-ben. 1956-ban ledöntötték azt, és 1960-ban emelték az új szobrot, Tar István szobrászművész alkotását. Az emléktábla szövege változott az idők során, a mostani politikai konszenzus eredménye a rendszerváltás idejéből: „E szobor azon katonahősöknek állít emléket, akik 1945 első napjaiban a városunk területén folyó harcokban vesztették életüket a fasizmus elleni küzdelemben”.