KÖZLEMÉNYEK  2019. január 28.
Figyelem: a cikk archív, ezért elavult információkat tartalmazhat.

Az Ady Endre úti fasor felújítása

Kerületünkben több elöregedett fasor található, ezek némelyike nem a kerület kezelésében, sőt egyes esetekben még csak nem is kerületünk tulajdonában van. Ilyen útvonal, illetve fasor az Ady Endre úti is, amely fővárosi tulajdonban van, így kezelője a Főpolgármesteri Hivatal megbízásából a Főkert Nonprofit Zrt.

nyarfa

A kezelő már régóta tervezi a még meglévő elöregedett fekete nyárfa fajú fák lecserélését a wekerlei szakaszon. Ez a fasorrész mára hiányossá is vált, a korábbi fakivágások következtében. A cég a közelmúltban elvégeztette a még meglévő érintett nyárfák műszeres állapotfelmérését, az eredmények alapján egzakt módon kijelenthető, hogy a fák rossz állapotban vannak, nagy részük az átlagosnál nagyobb kockázatot jelent.

Így mind a tulajdonos, mind a kezelő úgy döntött, hogy az Ady Endre úton, kerületünknek ezen a fő közlekedési útvonalán hamarosan, ez év tavaszán elvégzi a fasor felújítását. A felújítás, a „facsere program” első sorban a páratlan oldali wekerlei szakaszon, az idős, koros nyárfákat érinti.

Az elöregedett fák kivágása várhatóan már február második felében, 10-ét követően megkezdődik összességében 23 nyárfa kivágásával. Természetesen a cég gondoskodik a kivágott fák pótlásáról is az ilyenkor törvényileg előírt mértékben: ugyancsak 23 több éves, előnevelt fejlett facsemetéket telepít. A Főkert Zrt. tervei szerint a cég további 100 hasonlóan fejlett facsemete telepítését fogja elvégezni Kispest több helyszínén. A pótlások, fatelepítések várható időszaka ez év áprilisa.

A facsemete-pótlásokat a városszerte ültetett magas kőris egy, a városi adottságokat jól tűrő változatával végzik el.

Zöldprogram Iroda