KÖZLEMÉNYEK  2016. október 15.
Figyelem: a cikk archív, ezért elavult információkat tartalmazhat.

Közösségi tervezés a KRESZ-park felújítására - III. forduló

A végéhez közeledik a volt KRESZ park (Kosárfonó u. - Vak Bottyán u. - Eötvös u. által határolt terület) többfordulós közösségi tervezési folyamata.

kresz-park

Az előző két közös ötletelésen a résztvevők megerősítették, hogy a meglévő zöldfelület megtartása, és a burkolat teljes cseréje mellett egy gyerekbarát, hangos tevékenységtől mentes, csendzónás pihenőparkot szeretnének leginkább. Abban volt egyetértés, hogy a sport ne szoruljon ki teljesen a parkból és fontosnak tartották a lakók a tér világításának korszerűsítését, illetve térfigyelő kamerák elhelyezését is. A következő, és egyben utolsó megtartandó megbeszélésen eldől, milyen is lesz majd a park, amelynek koncepciótervét végül elkészítteti az önkormányzat és benyújtja a Fővárosi Önkormányzat által kiírt Tér-Köz pályázatra.

A közösségi tervezés III. fordulóját 2016. november 3-án, csütörtökön 18 órától tartják az Eötvös iskola ebédlőjében, melyre várják a környéken élő kispestieket.